Szalonspicc
Mascarpone
Bonbon

A jelen oldalon található valamennyi írás, fotó és egyéb képi anyag az oldal szerkesztőjének szellemi terméke, így szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely a jelen oldalon található írás csak az oldal tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szerteágazó webes munkáim mellett, a csokoládé és a sütemények világát fedezem fel. Hétköznapjaim a kisfiam, a műhely és a számítógép háromszögében, kalandokkal telve zajlanak.
Axi's
Chili és Vanilia
Cseresznye
Dolce Vita
Ecet és olaj
Fakanál
Fincsiségek
Fűszeres Eszter
Ízbolygó
Kicsi Vú
Lila Füge
Lilahangya
Nemisbeka
Okostojás

3,5 dl tej
1,5 dl
tejszín
2 tojás sárgája
5 dkg gyümölcscukor
1 evőkanál vanília kivonat vagy tetszés szerinti vanília
1,5 dl tejszín kemény habbá verve
12 dkg dió
6 evőkanál rum
Diónak a felét finomra darálom, a maradékot pedig durvára aprítom. Egy kanál cukor kíséretében, mepirítom. Majd elkészítem a fagyi alapot a már leírt módon. Ide kattints.
Miután kihűlt a massza, belekeverem a diót, amivel azért vártam, mert nem akartam, hogy szétmáljon. Majd a rumot is belekeverem, amivel a tojások miatt vártam. A fagylaltgépemben 25 perc alatt készült el. Nagyon finom lett.
Az alkoholos összetevőt nem lehet túlzásba vinni, tejes alapú fagylaltoknál, mert nem fagy meg rendesen és sorbet állaga lesz, ami nem túl szexi ebben az esetben. Ha valaki kevésnek érzi a rumot, akkor inkább aromával pótolja. Nekem a gyerekre is gondolnom kell, ezért ennyi nálunk tökéletes.
A Dm-ben lehet kapni, nagyon emberi áron gyümölcscukrot (300 Huf/0,5 kg/ . Kétszer édesebb szerintem, mint a rendes cukor, ha valaki azt használja, akkor nem elég az 5 dkg. Nagyon szeretem, mert sokkal emészthetőbb és ezáltal egészségesebb is. Az íze ugyanolyan, mint a hagyományosnak, így azokban a receptekben, ahol a letisztult ízekre törekszem, szívesebben használom ezt, az aromás barna- vagy nádcukor helyett.
Nem túlzottan. Egy evő kanalat mártsál bele. A hátoldalán húzzál egy csíkot és ha nem folyik össze rajta a krém, akkor már jó.
De ahogy olvasom a jeges turmix esetét, szerintem mielőtt beöntöd a gépbe, hűtsd a fagyilét a mélyhűtőben másfél órát. Botmixerrel verd fel és úgy öntsd csak a gépbe. Akkor tutira jó lesz.
Meg itt van ez a leírásom is:
hedonism.freeblog.hu/archives/2007/04/15/Fagylaltokrol_altalaban/
Senki nem születik úgy, hogy pikk-pakk eltalálja. A 4-5. már sima liba lesz. :)
Hm. Lassan tönkremegy a fagyigépem, és még nem írtam rumos-diós-karamellás fagyiposztot.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
sablon anyu(ha)
Már csinálom is. a fagyialapnak mennyire kell sűrűnek lennie?