Szalonspicc
Mascarpone
Bonbon

A jelen oldalon található valamennyi írás, fotó és egyéb képi anyag az oldal szerkesztőjének szellemi terméke, így szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely a jelen oldalon található írás csak az oldal tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szerteágazó webes munkáim mellett, a csokoládé és a sütemények világát fedezem fel. Hétköznapjaim a kisfiam, a műhely és a számítógép háromszögében, kalandokkal telve zajlanak.
Axi's
Chili és Vanilia
Cseresznye
Dolce Vita
Ecet és olaj
Fakanál
Fincsiségek
Fűszeres Eszter
Ízbolygó
Kicsi Vú
Lila Füge
Lilahangya
Nemisbeka
Okostojás


Az egész azzal kezdődött, hogy imádom a rumosdiót. Mondjuk, ki nem? Kipróbálom mindenben, fagyi, torta, tészta, bonbon... miért maradna ki a keksz? Tartottam tőle, hogy a sütés miatt elveszti a rum az intenzitását, de felesleges volt. A Stroh-ban meg lehet bízni, kikacsint, bármibe is keverjem.
Azóta készítettem már ugyanezt a rétegezést matchás, rózsavizes-áfonyás párosítással, de azon még dolgozni kell. Nem lett átütő siker. Ti milyen rétegeket párosítanátok össze?

Mindig is terveztem, hogy egyszer felnőtt lesz a Hedonismból, olyan értelemben, hogy nem csak a barátok, családtagok kóstolják meg a konyhámból kikerülő finomságokat. Így nem kicsit esett le az állam, amikor váratlanul árajánlatot kértek tőlem 1.000 db shortbread kekszre. Azzal a változtatással, hogy az alapanyagok tekintetében legyen a lehető legegészségesebb.
Az ember forma nagyon tetszett nekik, de 1.000 db-nál elég sok félkezű, féllábú és integető kekszember lett volna az eredmény, így maradtunk a szív formában, ami elég masszív és lehet vele gyorsan is dolgozni.

Sietősen kalkuláltam anyagszükségletet, majd kupaktanácsba hívtam a családot a többihez. Áram, munkadíj, csomagolás, stb.. Fél óra alatt meglett az összeg is és leadtam a Hedonism első árajánlatát. A következő napok nagyon lassan teltek. Elfogadják? Jó lesz nekik?
Jaj, legyen jó! Imádom a kihívásokat és 1.000 db kekszet megsütni nekem tényleg álom. Közben az élet zajlott a közelgő Blogkóstolóval és a Segítsütivel. Amikor jött a telefon, hogy igen, mehet, majd kiugrottam a bőrömből.
Drága barátommal először lenyomtuk a Blogkóstolót, majd irány a nagyker alapanyagért. Másnap és harmadnap is újabb és újabb adag lisztek, vajak, szalagok, zacskók érkeztek hozzánk. Közben ezek az infó morzsák egy hatalmas találgatássá alakultak a Hedonism Facebook oldalán.
Kb. 20 óra volt megsütni és 5 óra becsomagolni. 1.100 db lett a vége mert egyesek nem bírták ki saját keksz nélkül és az esetleges törésekre is készültem természetesen.

(A nagyon vaníliás, omlós keksz. Figyeled a fekete pontokat?)
Na és kinek kellett 1.000 db keksz? Pénteken kezdődtek az Egészségnapok a millenárison és a tesztet kitöltők az én Egészség sütimet kapták ajándékba. Nagy sikere volt és teljesen elfogyott. Mindegyikhez kaptak az érdeklődök egy egészség tippet is, amit remélem megfogadnak.
Itt van egy képalbum a sütiről, helyszínről.
A receptjét sokan kérik, hogy otthon is el tudják készíteni, így természetesen közreadom.
14 komment Kategóriák: saját, szöveg, keksz Címkék: Egészségdíj, Egészségnap, keksz, reform, shortbread, vanilia
Bár a cím úgy lenne igaz, hogy fűszeres háromszögek sörkorcsolya + gyárlátogatás Kőbányán.

Hogyan készül? fan vagyok, amióta csak megy a tv sorozat. Már a gyártósorok látványa, mozgása is teljesen lázba hoz. Kattog, zajos és az életben gyakran büdös (voltam egy autógumi gyárban) is, de kit érdekel, amikor végtelenítve lehet látni a szalagokon, alapanyagból termékké alakuló folyamatot?
Pár marék árpa, komló, víz, ez+az, napfényben gyönyörűen megcsillanó zöld üvegek, némi főzés, tánc a szalagon és kész a palackba zárt, aranyló, hűsítő élmény.
A Dreher Sörgyárak Zrt. vendégeként látogattam el drága másodapámmal felvértezve, a Kőbányai Sörgyárba egy titkos gasztroblogger találkozóra.
Természetesen nem mentem üres kézzel. A családunkban listavezető sörkorcsolya receptje és képes, videós élménybeszámoló az Elolvasom linkre kattintva olvasható.
Nehéz eltalálni keksz sütésnél azt az állapotot, amikor a külseje éppen jó, de a belseje még krémes, nedves. Ennél a keksznél elengedhetetlen a jó időzítés. Túlsütve maximum pohárdesszertek, ropogós rétegeként tudom elképzelni. A tonkabab miatt egy nappal korábban neki kell állni, de ezt elhagyva, vagy vaníliával helyettesítve gyorsan elkészül.

(Mint látjátok megújult a Hedonism.hu. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült java részben egyedül megoldanom a grafikát és a kódot is. Különösebb terveim nincsenek, hiányoztatok, hiányoztam (oh, a sok rajongó levél). Folytatjuk, ahonnan abbahagytam.)

Ez a legnagyobb kedvenc keksz recept nálam. Ennél jobb folytatást nem tudok kitalálni. Kukoricalisztes, omlós, ízes, kellemes recept. Remek ajándéknak, vendégvárónak, reggelekre, szürke hétköznapokra. A legmorcosabb kollégám is elmosolyodik tőle.
22 komment Kategóriák: sütemény, keksz Címkék: citrom, emberek, keksz, kukoricaliszt, shortbread, vanilia
Már vagy egy hónapja kerülgettem a diónugátot. Először vajjal és egy kis házi vanília pudinggal képzeltem el tortakrémként. Később bonbon tölteléket akartam belőle csiholni, némi rummal, pörkölt kakaóbabbal, de az első alkotásom ebből a finom alapanyagból mégis keksz lett.
Egy kevés diónugátmasszától is meglepően intenzív dió íze lesz a keksznek. Lehetne turbózni csokichipssel, pörkölt kakaóbabbal, durvára tört mandulával, mogyoróval, dióval, de én mostanában a homogén ételekre vágyom ezért maradt ilyen egyszerű.
Tudom meleg van... akartam kezdeni, de mire ideértem ezzel a recepttel már lehűlt az idő. Én még a kánikula közepén sütöttem ezt a családomnak és meg kell mondjam, hogy ez egy csodálatos recept. Az öcsém még most se nagyon hiszi el, hogy nem bolti. Pont olyan lesz, mint a luxus vajaskeksz, amit fémdobozban árultak és mindig ropogós és zamatos volt. Ez nálam benne van a top 5 kekszben.
Bárcsak meg lehetne élni keksz sütésből. Szeretnék én lenni a kekszsütő
néni. Embereknek csak és kizárólag örömöt és bűntudatot okozni. Stressz
mentesen. Tökéletes álomfoglalkozás.
Nálunk egy egészen erőteljes mákszenvedély uralkodik, igaz mi nem élünk semmilyen káros szenvedéllyel, ezért alakulhatott ki ez az "ártalmatlan" függőség. Amikor ráállok valamilyen új sütemény család felfedezésére, mint mondjuk anno a cookiek, akkor feltétlen kombinálok belőle egy mákos verziót. Biscottik esetében erre nem volt szükség, mert egy olasz oldalon volt mákos vagyis papaveros recept, de az oldalt nem találom, hogy linkelni tudjam.
36 darabhoz:
24 dkg liszt
1 tojás
2 tojásfehérje
15 dkg cukor
3 evőkanál darált mák
5 dkg darált dió
1/2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
fél citrom leve
1 citrom reszelt héja
pici só
Ahogy az lenni szokott, az összes szárazat összekeverem egy tálba, majd hozzácsapom a tojásokat és a citromlevet. Kézzel pikk-pakk összegyúróm és 13-15 cm széles, 2-3 cm magas hengerré formálva, egy sütőpapírral kibélelet lemezre teszem. Ezzel a tésztával könnyebben lehet dolgozni, mint a csokissal. Elég nehézkes a tészta maga, ezért könnyebb volt szép formásra alakítani.
170C°-ra előmelegített sütőben 30 percig sütöttem. Deszkán 15-20 perc hűtés. Ferdén, ujjnyi vastagra szeletelés. Majd sutty vissza a sütőbe a vágott felével lefelé 10 perc pirulásra. Rácsra téve hagyom teljesen kihűlni, majd dobozban tárolom. 2-3 hétig tartható el.
Itt van még róla pár információ.
10 komment Kategóriák: édesség, keksz Címkék: biscotti, cantuccini, dio, keksz, mak, sutemeny
Ezt a receptet simán lehet készíteni dióval, mogyoróval, mandulával, pisztáciával, bármivel. Én kaptam ajándékba egy csomó kesudiót /naturt, sótlanul, pörköletlenül/, így született meg ez az olasz édesség, Magyarországba :)
48 darabhoz:
24 dkg liszt
10 dkg kesudió /durvára vágva, eyhén megpirítva/
1 egész tojás
2 tojás sárgája
18 dkg cukor /vagy 12 dkg gyümölcscukor/
10 dkg étcsokoládé durvára vágva
1 tk szódabikarbóna
pici só
A kesudió felét finomra őrlöm, szódabikarbónával, csokoládéval, sóval, maradék kesudióva és a liszttel összekeverem. Közepébe mélyedést készítek és beleütöm a tojásokat. Addig keverem, amíg összeáll és egyenletes lesz. Elég gyorsan megvan.
A sütőt 170 C°-ra előmelegítem, és egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A tésztát két felé osztom (vagy négyfelé, tepsitől is függ), és egyenként kb. 10-13 cm széles, 2-3 cm magas hengerré alakítom, egymás mellé a tepsiben. Eléggé ragacsos, nem igazán lehet vele szépen dolgozni, inkább csak pacsmagolom a kezemmel. A lényeg, hogy nagyjából egyforma szélesek legyenek. 20 percig sütöm.
Deszkára teszem és hagyom langyosra hűlni. Ekkor ferdén, ujjnyi vastagon felszeletelem és a szeleteket a vágott felükkel lefelé, visszateszem a tepsibe. 15 perc alatt ropogósra sütöm őket, mint egy pirítóst. Rácson kihűtőm, majd dobozban várja jobb sorsát. 3 hétig állnak el. Mi mindig ezt kínáljuk a vendégeknek a kávé mellé. Olaszországban járva ne hagyjuk ki. Az egyik legolcsóbb és legfinomabb csemege a pékségekben.
Ki ne emlékezne a gyerekkori hókiflikre? Szerintem a nagymamák 90%-nak szerepelt a repertoárjában. Nem is csoda, viszonylag olcsó (akkoriban sok kertben volt mandula) és gyors sütemény. Ez egy kicsit feljavított és egzotikus változata. Nagyon szeretem benne a rózsavíz enyhe ízét és illatát. Most ez az én nagyim öregkori csemegéje. Szeretem sütni neki. Kávé, tea mellé eszegeti.
30 db holdhoz:
19 dkg liszt (ehhez csak finomlisztet használok)
1 tojás sárgája
6 dkg cukor
2 vanilia kivonat, vagy rúd
18 dkg vaj vagy margarin
10 dkg darált mandula (helyettesíthetjük dióva, de akkor híjuk diós holdnak a végeredményt)
1 citrom reszelt héja (elhagyható, de nekem így teljes)
1 evőkanál rózsavíz
pici só
befejező aktushoz, jó sok vanilíás porcukor
Egy tálban összekeverem az összes szárazat, majd beleütöm a tojást és a margarint. Kézzel tempósan, összegyúrom. Innen két út visz a kánaánba. Vagy kinyújtom, jól alá lisztezve és szaggatom egy pogácsa formával. Vagy kicsípek diónyi darabokat és a kezemmel formázom őket egyesével, félhold alakúra. Nálam kedv kérdése, hogy mikor milyen lesz. A tészta jófej, elbírja mindkettőt.
180C°-on sütöm 15 percig. Ezalatt nekem tökéletesen megsül. Nem túl finom, ha túl sül. Elveszti a zamatát. Általában szórni szokták az öregek vaniliás cukorral. Én meg nem. A sütőből kivéve beleborítom egy tálba, aminek az alja nyilván tele van vaniliás cukorral és jól összerázom (erőcsávók csak csínján, mert törik), így forrón jól bevonja és nem fog később szórodni sehova. Ez egy romlékony fajta. 4 napig áll el.
sablon anyu(ha)