Szalonspicc
Mascarpone
Bonbon

A jelen oldalon található valamennyi írás, fotó és egyéb képi anyag az oldal szerkesztőjének szellemi terméke, így szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely a jelen oldalon található írás csak az oldal tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szerteágazó webes munkáim mellett, a csokoládé és a sütemények világát fedezem fel. Hétköznapjaim a kisfiam, a műhely és a számítógép háromszögében, kalandokkal telve zajlanak.
Axi's
Chili és Vanilia
Cseresznye
Dolce Vita
Ecet és olaj
Fakanál
Fincsiségek
Fűszeres Eszter
Ízbolygó
Kicsi Vú
Lila Füge
Lilahangya
Nemisbeka
Okostojás


3,5 dl tej
1,5 dl
tejszín
2 tojás sárgája
5 dkg gyümölcscukor
1 evőkanál vanília kivonat vagy tetszés szerinti vanília
1,5 dl tejszín kemény habbá verve
12 dkg dió
6 evőkanál rum
Diónak a felét finomra darálom, a maradékot pedig durvára aprítom. Egy kanál cukor kíséretében, mepirítom. Majd elkészítem a fagyi alapot a már leírt módon. Ide kattints.
Miután kihűlt a massza, belekeverem a diót, amivel azért vártam, mert nem akartam, hogy szétmáljon. Majd a rumot is belekeverem, amivel a tojások miatt vártam. A fagylaltgépemben 25 perc alatt készült el. Nagyon finom lett.
Az alkoholos összetevőt nem lehet túlzásba vinni, tejes alapú fagylaltoknál, mert nem fagy meg rendesen és sorbet állaga lesz, ami nem túl szexi ebben az esetben. Ha valaki kevésnek érzi a rumot, akkor inkább aromával pótolja. Nekem a gyerekre is gondolnom kell, ezért ennyi nálunk tökéletes.
A Dm-ben lehet kapni, nagyon emberi áron gyümölcscukrot (300 Huf/0,5 kg/ . Kétszer édesebb szerintem, mint a rendes cukor, ha valaki azt használja, akkor nem elég az 5 dkg. Nagyon szeretem, mert sokkal emészthetőbb és ezáltal egészségesebb is. Az íze ugyanolyan, mint a hagyományosnak, így azokban a receptekben, ahol a letisztult ízekre törekszem, szívesebben használom ezt, az aromás barna- vagy nádcukor helyett.
A gyömbér egyik nagy hazai rajongója vagyok. Sokáig telt, mire kitapasztaltam a konyhámban. Talán ő vele szenvedtem a legtöbbet. Eleinte abban a hiszemben voltam, hogy nyugodtan levehetem a zöldséges standról. Ott biztosan jót lehet kapni. Persze az ételek, italok (házi gyömbérsör) nem sikerültek és már-már feladtam, amikor rájöttem, hogy nem a receptek rosszak, hanem az alapanyag. Csak a keményet szabad megvenni, azt amelyiket lehet nyomogatni nem. Én leszoktam törni róla egy kis darabot, ha szépen reccsen és levedzik a törés mentén, akkor friss finom. A puha, kissé fonnyadt példányok kesernyések és erősek.
Természetesen az első sorbetjeim sorában a gyömbér.

4 dl víz
2 dl barna nádcukor
2 lime héja lereszelve, leve belefacsarva (lehet helyettesíteni citrommal, de én abból csak 1 db-ot használnék)
3-4 tk hámozott, finomra reszelt gyömbér
(kevésbé gyakorlott gyömbér fogyasztók, kevesebb gyömbért tegyenek bele, mert ez a mennyiség intenzív ízeket eredményez)
Én rendkívül prosztó módon egy nagy müzlis tálba teszem a vizet, cukrot és a limeok héját, majd a mikróban forralom 2 percig. Amint kiveszem, beleöntöm a limeok levét, majd, amikor langyosabbra hűlt, beleborítom a gyömbért is. Elkeverem, majd kihűtöm.
A gépben nekem 20 perc alatt készült el. Eddig 3 adag fogyott belőle és alig várom, hogy kedden vásárolhassak még gyömbért.
Az agglegény szekció, vegyen a boltban canada dry-t, vagy ginger ale üdítőt és facsarjon bele citromot, majd ezt öntse a gépbe. Meglepően finom lesz ez a variáns is, ne fanyalogjon senki se.
Nekem nagyon régről van egy kiválló fagyi alapreceptem. Tulajdonképpen ezt használom minden íz alapjául (sztracsi, csoki, puncs, kókusz, túró, stb.), csak kevesebb vaníliával, más ízesítéssel.
3,5 dl tej /hedonizmus a keblemre, a legzsírosabb tejet használnom/
1,5 dl tejszín /nem növényi cucc, oké habtejszín/
2 tojás sárgája
10 dkg cukor /soha nem teszek bele ennyit, mert nem vagyunk, a oda dominánsan édes élményekért, de egy normális izlésű ember tegyen bele ennyit/
1 rúd vanilía / no én ezt most kapásból helyettesítettem két zacskó bourbon vaníliára, mert elfogyott a kivonatom, és nem volt szívem feláldozni a rúdjaimat, amikor jön a húsvéti süteményezés/
1,5 dl tejszín kemény habbá verve
Van egy hivatalos fagylaltkészítő módszer. Keverd kis a sárgákat a cukorral fehéredésig. Majd forrald a tejet a tejszínnel és a vaníliával 2 percig. Ekkor öntsd a cukros keverékre lassan, és tedd vissza főzni kavargatva, amíg be nem sűrősödik.
Én soha, de soha nem teszek így. Ehelyett a lábosba beküldöm a tojások sárgáját (a fehérjét gyűjtögetem a fagyasztómban egy giga habcsókhoz), cukrot és vaníliát. Picit elkavarom, de 4-5 mozdulatnál nem teszek többet. Ekkor lassan hozzáöntöm a tejet és a tejszínt és lassan főzni kezdem. Takarékon.
Amikor kezd gőzölögni a tej, feljebb veszem a lángot és állandóan kevergetve addig főzöm, amíg nem sűrűsödik be. Ez nálam összesen 15 perc és még soha nem égett oda, mindig finom lett. Mondjuk kavargatom és nem hagyom ott egy percre sem. Mindenki döntsön kedve szerint. A végeredmény szerintem ugyanaz.
Amikor lehűl, habbáverem a maradék tejszínt és lazán hozzá keverem a fagyimasszához. Majd a hűtőben csücsülve várja, hogy a gépem lehűljön annyira, hogy megdolgozhassam.
Amikor a fagyi kezd összeállni a gépben, beleszórom a grillázs darabokat, így szépen ösvényekben keveri bele a fagyiba.
Van, aki fehérjét is tesz bele. Mi nem szeretjük édességekben a tojás ízét érezni, ezért hagyom ki.