A levendula rendesen megosztja az embereket, az egyik fele nagyon furcsán néz és előre szappanízt képzel a szájába, a másik fele meg imádja és élvezi ezt az üde és különleges ízt. A csoki jóban is van vele. Tej-, fehér- és étcsokihoz is nagyon jól megy akár frissen, akár szárítva is használva. Én fehérrel és étcsokival szeretem a leginkább. A kertből szedett, szárított levendulavirággal és egy csepp levendulamézzel a Tihanyi apátság kertjéből.

A tejszínt felteszem forrni és amikor forr leveszem a tűzről, beleszórom a levendulát és lefedve hagyom teljesen kihűlni. Ezután átteszem a hűtőbe 4 órára, hogy a tejszín átvegye a levendula aromáit.
A tejszínt átszűröm és lassú tűzön el kezdem melegíteni. Amikor már langyos hozzáadom a csokit és a mézet majd folyamatosan kevergetve addig hagyom a tűzhelyen, amíg a csoki teljesen felolvad (ez kb. 45 C°-nál nem melegszik így tovább, azaz kézbarát melegen belül van). Ekkor félrehúzom, addig keverem, amíg nem lesz teljesen egynemű. Egy zárható műanyag dobozt kibélelek fóliával és beleöntöm a levendulás ganachet. Minimum 2 órára hűtőbe teszem de elvan ott 1 hetet is.

Amikor már vághatóra hűlt, egy éles késsel felkockázom a ganachet. A kés forró vízbe mártogatása sokat segít közben. A kockákat egy sütőpapírral bélelt tálcára teszem és visszateszem a hűtőbe.

A bevonathoz temperálom a csokoládét. A ganache kockákat egyesével belemártom, megforgatom egy mártóvillával (a hagyományos villa is helyettesítheti) és miután lecsöpögött visszateszem a kockát a sütőpapíros tálcára. Egy csipetnyi levendula virágot szórok a tetejére és készen is vagyunk. Az utolsó kockától számítva fél órát kell hagynunk pihenni, szilárdulni őket, és mehetnek a dobozba a polcra.

A tejszínes bonbonokat elméletben 30 napig lehet eltartani, de én 2 hétnél tovább nem szeretem eltartani.