Már vagy egy hónapja kerülgettem a diónugátot. Először vajjal és egy kis házi vanília pudinggal képzeltem el tortakrémként. Később bonbon tölteléket akartam belőle csiholni, némi rummal, pörkölt kakaóbabbal, de az első alkotásom ebből a finom alapanyagból mégis a keksz lett.

20 darabhoz:
10 dkg kukoricaliszt
15 dkg finomliszt
5 dkg diónugátmassza
18 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 tojás sárgája
7 dkg porcukor
pici só

A vajat, sót és a diónugátmasszát habosra keverem, majd hozzáadom a tojássárgáját és beleszitálom a porcukrot. Addig keverem, amíg nem lesz tökéletesen egynemű az állaga. Ekkor beleszitálom a kétféle lisztet és eleinte egy fakanállal forgatom össze, majd a kezemmel dolgozom át gyors mozdulatokkal. Nem azzal van gond, hogy a vaj megolvad a kezünk melegétől, hanem a sok gyúrástól megnyúlik a liszt fehérje tartalma és ettől a tészta állaga is nyúlós lesz sütés után is (ennél, csak erre kell figyelni, a hagyományos omlós tésztáknál a vaj miatt is igyekezni kell).

Eléggé gonosz állaga van ennek a keksznek, nekem nem akart kényelmesen összeállni, de az arányain nem szeretnék változtatni, mert több vajtól nehezebb lenne, több tojástól kevésbé roppanósabb a végeredmény.

Rúd alakúra hengergettem, folpackba csavartam és egy órára a mélyhűtőbe vágtam.
Egy óra elteltével, a sütőt 200C°-ra előmelegítem, majd a folpack levétele után, fél centis szeleteket vágtam (kisebb-nagyobb sikerrel) a kekszből, és sütőpapírral bélelt tepsire rendeztem. 20 perc alatt készre sütöttem.

Diónugátmasszát a Keserédesből kaptam. (Katona József u. 22.)