Kekszek, kekszek, kekszek. Ezekben élek manapság. Én magam nem nagyon eszem, így főzni se főzök élménydús ételeket, csak a család kívánságait elégítem ki némi főzelék, és egybesült hús/fasírt, tükörtojás tengelyen egyensúlyozva. Na, de a sütemények és a keksz más tészta. Az minden nap készül (mert mindig kilopják a sütisdobozból és reggel csak morzsa van a dobozban). Kell a napi mosolyhoz. Így esténként bekeverek, reggelente pedig pikk-pakk kisütök. Ez egy nagyon egyszerű és nagyon finom, omlós keksz kávé, kakaó, tea mellé. Önmagában nem ajánlom eszegetni.
Anyunál találtam meg ezt a receptet, amit ő egy másik lánynál talált, aki szintén találta a nem tudom kinél és így tovább. Terjed konyháról-konyhára a jó kis sós vendégváró, szeretem az ilyeneket. Ezért is voltam büszke, amikor a burgonyáim bejárták pár blogger konyháját, noha az érdem nem az enyém.
Nagy kornspitz kísérletezésben vagyok már vagy négy éve. Egyetlen egy értelmes receptet sem találtam az általam ismert német/angol nyelveken, ezért kezdtem neki saját kútfőből. Sajnos nekem mindig puhára és pufókra sikerednek. Soha nem lesz olyan tömör és kemény az egész, mint az eredeti.
Ez a rozsos kifli az egyik ilyen kísérlet eredménye, ami megmaradt a család repertoárjában, mert nagyon jól illik tartalmasabb saláták mellé (lásd: tésztasaláta) vagy szendvics alapnak.
Ízletes, pihe-puha, kissé foszlós és nincs vele sok munka.

Amikor még a Wendy's vendégszeretetét élvezhettük hazánkban, sokat ettem tésztasalátát. Mivel nem vagyok egy nagy húsfogyasztó, a 2 cm vastag húspogácsával megrakott, nagy hamburgereket mindig kihagytam. Nem az én műfajom. Sajnos mintegy 5 éve kivonultak tőlünk és akkor kénytelen voltam kísérletezésbe fogni, hogy újra legyen nekem finom tésztasaláta. Így született ez a recept.

RSSbalinto 2006