VKF 6 - Zselé a komplementer ízek jegyében


felvirágzott bazsalikommal diszitve

15 dkg egres + 1,5 dl pároló víz
1 zacskó zselatin
1 csokor bazsalikom
2 nagy evőkanál zöld tea fű
2 lime (lehet egy citrom is helyette)
5 ek gyümölcs cukor
10 dkg málna

15 dkg egrest puhára pároltam 1,5 dl vízzel, turmixoltam, átpasszíroztam. Ez kb. 1 dl, sűrű folyadék lett.4,5 dl vizet alaposan felforraltam a bazsalikom csokorral, majd amikor visszahűlt kissé, beletettem a zöld teát és a cukrot is. Kevergettem egy kicsit, majd 4 perc múlva leszűrtem. Nekem ebből picivel több mint 4 dl folyadékom lett tisztán. Hozzáöntöttem az egrest, belefacsartam a limeokat és alaposan összekevertem.

1 zacskó zselatint (agar-agart használnék rendezvényen kívül, de nem akartam nehezíteni a pályát vele) feloldottam pár evőkanál sima vízben, majd hozzáöntöttem a még meleg folyadékhoz. Alapos keverés után, 2,5 dl-t a formába öntöttem belőle. Beleszórtam pár szem málnát és átköltöztettem a mélyhűtőbe. 10 perc múlva már dermedt volt annyira, hogy befejezzem. Hozzáöntöttem a szerencsére még langyos folyadékot és ismét beleszórtam pár szem málnát.
Hűtőben 30 perc alatt készült el.

Nem kell alá fóliázni vagy izgulni amiatt, hogy kijöjjön. Egyszerűen forró vízbe kell mártani, fél percre és már csusszan is kifele. Elronthatatlan és nagyon egyszerű csemege.

Kategóriák

édesség , saját

Címkék

bazsalikom , egres , malna , vkf , zselatin

Komment

Eddig 10 komment érkezett

  1. t3v:
    2007. 06. 30. 16:35

    Ez jó, gondolkodtam, hogy a habom egyik felét zöldteásra készítem, csak akkor majdnem ugyanolyan lett volna, mint az ihletadó mű. Egres, nyami.

  2. Ana:
    2007. 06. 30. 16:42

    Nekem fehér teával ízlene az a csokis nagyon. Te adtál erőt ahhoz, hogy összeszedjem magam és megírjam én is :
    Gondolkodtam kétféle színű zselén, amit a.fóliás kartonnal rétegeztem volna ferdére, de nem volt energiám hozzá. Örülök, hogy te nem voltál rest alkotni.

  3. ets:
    2007. 06. 30. 17:36

    dekirály!! szép is, gondolom finom is - meséld el az ízét!

  4. Ana:
    2007. 06. 30. 17:45

    Fanyar és édes küzdelme, a hátulról beelőző bazsalikom diadalmával.
    A tea tulajdonképpen egy biztos bázis, amire épül a többi íz. Nem dominál. Egyensúlyt teremt.

  5. marmalade:
    2007. 06. 30. 22:10

    Hú ez olyan gyönyörű! Apropó, hol lehet mostanság agar-agart kapni?

  6. Ana:
    2007. 06. 30. 22:14

    Nálunk a vidéki biobolt is tartja, de az Ázsiában /Fővám tér/ olcsóbb.

  7. cserke:
    2007. 07. 01. 18:14

    Bizos vagyok benne, hogy az íze is izgalmas, de a fotó!!!
    Már biztos unsz, de a fotó, hát az valami gyönyörű!

  8. Ana:
    2007. 07. 01. 18:55

    Köszönöm cserke. Ezt ám sohase unom meg ;o)

  9. Éva:
    2007. 07. 04. 11:07

    naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! én az elsők között - ha nem tán elsőként - kommenteltem, hogy ez milyen gyönyörű! hol a kommentem?:(

  10. Ana:
    2007. 07. 04. 11:29

    Hű. Nem tudom. Én nem is láttam. Megnéztem, de se spam, se moderálandó nem lett semmiből.
    Lehet, hogy ki kellene rugdosnom a profilomból pár embert adminjogilag? :(

    Köszönöm a bókot :)

Ha nem vagy bejelentkezve, a kommented csak később jelenik meg. A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006