Szalonspicc
Mascarpone
Bonbon

A jelen oldalon található valamennyi írás, fotó és egyéb képi anyag az oldal szerkesztőjének szellemi terméke, így szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely a jelen oldalon található írás csak az oldal tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szerteágazó webes munkáim mellett, a csokoládé és a sütemények világát fedezem fel. Hétköznapjaim a kisfiam, a műhely és a számítógép háromszögében, kalandokkal telve zajlanak.
Axi's
Chili és Vanilia
Cseresznye
Dolce Vita
Ecet és olaj
Fakanál
Fincsiségek
Fűszeres Eszter
Ízbolygó
Kicsi Vú
Lila Füge
Lilahangya
Nemisbeka
Okostojás

A fagyiszezon elején, engem Nigella inspirált a leginkább. Miatta döntöttem úgy, hogy nem folytatom a tavalyi kézzel keverős hagyományt, hanem lecsapok egy masinára. Anyuhamos megnyugtatott, hogy véget ért az a szocialista modell, aminek kilóg kábele a hűtőből, így ténlyleg bátran csaptam a készülék vásárlásba.
Két receptjén akadt meg a szemem (ömlött ki a nyálam), őszibarackfagylalt, sajttortafagylalt. Előbbi nem ízlett, utóbbit összesen háromszor készítettem el, Amint kifogy az egy literes doboz, már főzöm is a következő adagot. Szavamra mondom, nincs ennél jobb állagú fagylalt. Krémes és fenséges.
Krémsajtból a Philadelphiára esküszöm, mert elég olcsó (195 Ft a CBA-ban) és mert finom, mellékíztelen.
1 3/4 dl tej (én 2 dl tettem)
20 dkg cukor (én csak 15 dkg-ot tettem)
125 gr Philadelphia krémsajt (pont ekkora kiszerelésben árulják, én lightot vettem)
1/2 teáskanál vaníliakivonat (én nem teszek bele soha)
1 tojás (én 2 sárgáját használtam)
1/2 citrom leve (nálam néha megszalad egy egész citromra)
3 1/2 dl tejszín (ez nálam csak 3 dl)
A tojást kikeverem a cukorral és krémsajttal. Lassan felengedem a tejjel és közepes lángon, folyamatos kevergetéssel krémmé főzöm. Amikor kész hozzáöntöm a tejszínt.
A krémet egész éjjel a hűtőben tartottam és másnap azzal kezdtem, hogy 4 percig, turbó fokozaton vertem az egészet. Elég sokat habosodott a tejszínnek hála. Ekkor adom hozzá a citromlevet. Fagylaltgép és kész.
Pont olyan az állaga, mint az olasz fagylaltoknak. Tökéletes.
Nigella két teljes kiörlésű keksz között ajánlja fogyasztásra. Nekem annyira ízlik magában, hogy semmit nem eszem mellé. A család locsolgatja ezzel-azzal (eperszósz, rózsaszörp, málnaszörp, csokiszósz), mert ez mégis csak egy semleges íz világ.
Itt meg az Anyuhamos mascarponés receptje. Ki fogom próbálni.
Nigella - Egész évben nyári ízek
Én a Philadelphiát csak tortlettekhez meg a fagyihoz használom és mindkettőbe elég 1-1 doboz, így nekem bőven belefér, de ha 2-3 dobozzal kellene valamihez akkor passzolnék.
Mindkettőnél nagyon bevált a ligth belőle. Más, mint a mascarpone. Valahogy dúsabb és karakteresebb nekem.
A tejszínt az epések nem szokták bírni. Az rendben van?
A Nigella süti a barackot (cukorral megszórva) fagyi előtt, de nekem nem tetszik, hogy tej van a gyümölcsfagyiban. Nekem csak a sorbet jön be sok gyümölcs esetén.
Most megint felcsigáztál, Ana !
Bár én az említett krémsajt helyett eddig mindig mascarponet használtam, most lehet kipróbálom.
Mennyire citromos ez a recept ? Mondjuk egy kellemes citromfagyi vagy nem érződik ki külön a citrom ?
Fél citrommal nagyon enyhén. Inkább csak üde íze van, nem dominál a citrom.
Egy egésznél, pedig kellemesen érződik a citrom, de nem emlékeztett citromfagyira.
Ez egy nagyon jó recept. Olyan jó, mint a tejcsokis.
Dehogynem! Az én gép nélküli verzióm az, hogy 2-3 óránként botmixerrel átkeverem. Simán kézzel, fél óránként kellene kevergetni és nem zúzná úgy össze a kristályokat.
Megcsináltam !
Összekötöttem a kellemest a hasznossal: a mákos biscotti két tojásfehérjét kívánt, ez meg két sárgáját - tessék, itt a fehérjehasznosítás természetes módja :) ! Málnaszószt borítottam rá, ami összetört málna és gyümölcscukor keverékét jelentette, és ez nagyon finom hátteret adott a fagyinak (vagy fordítva ?). Egy literes edény bekerült a hűtőbe, a maradékot - ami épp kétszemélyes adag lett - ettük meg.
Szumma-szummárum, megint nem csalódtam benned... :))
Éljen! :) Örülök neki.
Annak meg még inkább, hogy nem az eredeti Nigella receptet követted az egy egész tojással, hanem bíztál bennem, hogy 2 sárgájával jobb. Na és bevált a gyümölcscukor?
Igen bevált !
Tudom hogy a málna elég savas, úgyhogy nagyon el kell találni, hogy mikor éppen pikáns, de se nem savanyú se nem édes.
Málnafagyit próbáltál már csinálni ? A magokat ki kellene belőle venni ? Úgy gondolom igen, de nem lelkesít a gondolat...
Igen, gyakran készítem. Két félét. Egyik amikor fagyasztott állapotban turmixolom össze tejszínnel, gyümölcscukorral, pár limecseppel. Szerintem írtam róla már.
Tökéletes, krémes fagyiállagú lesz.
Másik a magozott verzió. Gyümölcscentrifuga csak a magokat távolítja el, az összes többi jóság, átmegy a rostán. Az alap vanília fagyimmal szoktam összeházasítani. Majd a kész fagyit egész málna szemekkel rétegezve teszem a fagyasztóba.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
sablon anyu(ha)
Na pont a Philadelphiával szemezgettem a héten, répatortából kifolyólag kacérkodtam vele, de szerintem baromi sok kellett volna belőle, úgy meg már elég drága, ahhoz képest, hogy azt se tudom, hogy ízlene-e.
A tejszín nagyon jót tesz a fagyik állagának, sajnos ki nem állhatom, vagyis pontosabban mindig megbánom, ha tejszínt eszek, nagyon rosszul tudok tőle lenni, szóval inkább kihagyom. (Az őszibarackfagyi pedig nekem se lett jó, tavaly már nem is próbálkoztam vele.)