Két féle képpen lehet diógrillázst készíteni. Félénken/lassan, bevállalósan/gyorsan. Én az utóbbi aktegória vagyok, így felaprítottam durvára 3 marék diót és 2 marék cukor társaságában egy kis lábosba tettem.

Alacsony fokozattól egy kicsit erősebbel (nekem kerámialaposom van, négyesen nyomattam 12 a max.) kezdem el főzni. Amint hallom, hogy pattog a dió vékony hártyája, elkezdem kevergetni, rázogatni. Így a diókat egysével bevonja majd a finom karamell réteg és nem kell majd utólag ledarálni. Addig pirítom/főzöm, amíg nem lesz szép barna a karamell réteg a diókon. Néha kicsit kevésnek tűnik a cukor, akkor utána borítok egy adagot. Hamar utoléri a többit az olvadásban.

Végül egy mélytányért, vékonyan kiolajozok (nem igaz, mert ezzel szoktam kezdeni, mert a karamella hamar lekap, nincs idő ilyesmivel vacakolni) és átöntöm a diót. A lábasba vizet öntök és felforralom a kevergető kanalammal egyetemben, hogy a lábasomra ragadt kulimásztól pikk-pakk megszabadulhassak. Nem érdemes ezt halogatni, mert nincs rosszabb a karamell suvickolástól.

A lassú módszer egyébként: Cukrot kell karamellizálni és amikor világos barna, hozzá kell adni a diót. Majd addig rotyogtatni, amíg nem lesz szép barna a karammel. Majd egy olajozott tálcára átborítani, és aprítógépben durvára darálni, mert ez összeáll egy nagy lappá.

Hátránya számomra, hogy a dió kevés ideig van a forró közegben és nem puhul meg, és érik össze annyira, mint a fentebbi módszerrel.

Gyakorlat kell hozzá, de biztosíthatok mindenkit, hogy ezt csak egyszer szúrja el mindenki. 1 alkalom alatt ki lehet tapasztalni a mikéntjét. 

Szoktam csinálni mandulával, mogyoróval, és egyéb olajos magvakkal is.