A jelen oldalon található valamennyi írás, fotó és egyéb képi anyag az oldal szerkesztőjének szellemi terméke, így szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely a jelen oldalon található írás csak az oldal tulajdonosának írásbeli hozzájárulásával használható fel.
Axi's
Chili és Vanilia
Cseresznye
Dolce Vita
Ecet és olaj
Fakanál
Fincsiségek
Fűszeres Eszter
Ízbolygó
Kicsi Vú
Lila Füge
Lilahangya
Nemisbeka
Okostojás

Két féle képpen lehet diógrillázst készíteni. Félénken/lassan, bevállalósan/gyorsan. Én az utóbbi aktegória vagyok, így felaprítottam durvára 3 marék diót és 2 marék cukor társaságában egy kis lábosba tettem.
Alacsony fokozattól egy kicsit erősebbel (nekem kerámialaposom van, négyesen nyomattam 12 a max.) kezdem el főzni. Amint hallom, hogy pattog a dió vékony hártyája, elkezdem kevergetni, rázogatni. Így a diókat egysével bevonja majd a finom karamell réteg és nem kell majd utólag ledarálni. Addig pirítom/főzöm, amíg nem lesz szép barna a karamell réteg a diókon. Néha kicsit kevésnek tűnik a cukor, akkor utána borítok egy adagot. Hamar utoléri a többit az olvadásban.
Végül egy mélytányért, vékonyan kiolajozok (nem igaz, mert ezzel szoktam kezdeni, mert a karamella hamar lekap, nincs idő ilyesmivel vacakolni) és átöntöm a diót. A lábasba vizet öntök és felforralom a kevergető kanalammal egyetemben, hogy a lábasomra ragadt kulimásztól pikk-pakk megszabadulhassak. Nem érdemes ezt halogatni, mert nincs rosszabb a karamell suvickolástól.
A lassú módszer egyébként: Cukrot kell karamellizálni és amikor világos barna, hozzá kell adni a diót. Majd addig rotyogtatni, amíg nem lesz szép barna a karammel. Majd egy olajozott tálcára átborítani, és aprítógépben durvára darálni, mert ez összeáll egy nagy lappá.
Hátránya számomra, hogy a dió kevés ideig van a forró közegben és nem puhul meg, és érik össze annyira, mint a fentebbi módszerrel.
Gyakorlat kell hozzá, de biztosíthatok mindenkit, hogy ezt csak egyszer szúrja el mindenki. 1 alkalom alatt ki lehet tapasztalni a mikéntjét.
Szoktam csinálni mandulával, mogyoróval, és egyéb olajos magvakkal is.
Nekem a kettes módszer azért nem jött be, mert a cukor hajlamosabb rögtön kikristályosodni a karamellből, és lehet kezdeni elölről.
Ilyen kikristályosodást még nem tapasztaltam, de lehet, hogy csak azért, mert mindig a tempós módszerrel dolgozom. Tutira sikítófrászt kapnék, ha elölről kellene kezdenem. :)
Tél ide vagy ida én fagylaltkészitésre adtam a fejem, kérek hamar elkészithetö házikészitésü fagyi recepteket. köszi......
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
sablon anyu(ha)